Gondoltam, ha lesz egy kis időm - ami mostanában igazán ritka -, leírom röviden, mi történt velünk a kórházban.
Kezdem az elején.
November 11-én épp Dunaújvárosból tartottunk haza, amikor megcsörrent a mobilom. A GOKI-ból hívtak, hogy 19-én mehetünk, mert műtik a kicsit. Emellett szóltak, hogy vigyünk egy székletvizsgálati eredményt is, mert az kell már 19-én. Képzelhetitek, mennyire megijedtem! Aztán beszéltem a gyerekorvossal, és egy tapasztalt anyukával is, Ritával, akik többé-kevésbé megnyugtattak. Az orvos megírta a beutalót, adott a mintavételhez eszközöket, stb. Ő is és Rita is elmondták, hogy először kivizsgálás lesz, ami kb. 2 nap, aztán jön csak a műtét.
A mintavétel miatt is idegeskedtem csöppet, mivel kiderült, hogy az eredmény minimum 1 hét alatt lesz meg. Végül nagyon kedvesek voltak a laborban, mert közvetlenül elküldték a leletet Gergőnek faxon, így már magunkal is tudtuk vinni 19-én a GOKI-ba.
Eljött a nap, és hát el kellett indulni. Győzködtem magam, hogy nincs más megoldás. Annácskának így lesz a legjobb.
Hamar felértünk Pestre, kb. egy óra alatt. Pontosan már nem is emlékszem, hogyan zajlott a felvételünk, mivel annyi mindenre kellett gyorsan figyelni. A nővérke elmondta a szabályokat, megkezdődtek a vizsgálatok, intézni kellett az anyaszállót, stb. Néhány dolog azért megmaradt. A nővérke jól leszúrt, hogy miért eszik az Anna 2 óránként. Egy jó fél órás hegyibeszéd keretében ismertette, hogyan kellene csinálnom. Azt hiszem, igaza volt. Persze kérdezte, hogy ezt miért nem a védőnő mondta le nekem, amire elmondtam neki, hogy speciel a védőnőt nem láttam már 3 hónapja. Kipróbáltuk ezután Annával a 3-4 órás etetést, és azt hiszem, bevált. Hálás vagyok a nővérkének, hogy segített - még akkor is, ha nem volt túl kedves a stílusa.
Volt még más "incidens" is. Annácska például sikeresen összeismerkedett néhány betegtársával, köztük Koppánnyal is. De erről majd Gergő ír, mert ő volt ott annál a bizonyos cuppanós puszinál.
Nagyon féltem a vérvételtől, de ismét csak a nővérkéket tudom dícsérni. A korábbi kromoszómavizsgálatos kínzás helyett nagyon finoman bántak a kicsivel. Sírt ugyan - messziről is hallottam az "ajajajokat" -, de mire kihozták hozzám, már nem volt semmi gond.
Hamar eltelt az első nap. Borzalmas volt, hogy éjszaka nem lehettem a közelében, de olyan fáradt voltam, hogy hamar el is aludtam. A szbatársnőm, Hajni is nagyon kedves volt. Kiderült, hogy az ő három hónapos kislányát, Jázmint is aznap fogják műteni, mint az Annácskát.
Másnap amint lehetett, rohantam fel a kicsihez a másodikra. Minden rendben volt vele. Végeztek még néhány vizsgálatot, majd délután azt mondta az orvos, hogy akár haza is mehetünk. Beszéltem előbb az altatóorvossal és a sebésszel is, aztán 4 óra felé el is indultunk haza. Vasárnap kora délutánra vártak minket vissza, mivel hétfő reggelre volt kiírva Anna műtétre.
A hazaút sem volt hosszú, a picúr érdekes módon nem aludta végig.
Otthon aztán várt a nagy "meglepetés". Az ajtók tárva nyitva, a bejárati ajtó vandál módon betörve. Kiraboltak minket.
Utolsó kommentek