Tündér Anna Ilona kalandjai

Sokminden történt, sok dolgom volt, ezért nem tudtam írni. Most megpróbálom néhány szóban összefoglalni, mi volt novemberben.

Annácska segített nekem a tanulmányok írásában. Együtt olvasgattuk a könyveket, szaklapokat. Például a Tér és Társadalmat.

A kicsi már nagyon ügyesen tartotta a fejét, mikor hason volt, köszönhetően a korai fejlesztésnek és a Dévény-tornának:

Sokat játszottunk, és Annácska egyre ügyesebben zenélt is. A papa és a mama által tanított dobolás szuperül ment:

Voltunk étteremben is, mégpedig egy japán étteremben. Nagyon fincsi volt minden.

Aztán jött a rettegett műtét, amit majd egy másik cikkben írok le.

Szép lassan elkészül Anna szobája, amiben nagy segítségünkre voltak a nagyik. Évi anyukája egy csodaszép virágzó cseresznyefát festett a falra, az én anyukám pedig színes falvédőt és függönyt varrt.

A lámpa is csillagos-lyukas, és Évi több csillagképet is kirakott foszforeszkáló kis csillagokból a mennyezetre.

Az eredmény:

Nos, igen, nem voltunk túl jó idegállapotban pénteken, amikor ott álltunk a romok között, és vártuk a rendőröket. Micsoda barbárság! Egyszerűen szétbarmolták az ajtót. Beletörték az ásónkat, a fejszénket, meg egy nagy, abalé-keverő fakanalat. Ez ma Magyarország: bárki bárhova bemehet, kirabolhatja, megölheti, megerőszakolhatja. Kívánom ezt a hármat az összes szemét politikusnak, akik hagyták, hogy ez legyen országunkban! Na, hát ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben...

A kórházi puszi meg egy aranyos ismerkedés volt a liftben, szerintem nagyon tetszett Annának! :-)

A kórházról Évi tud többet írni, nekem szerencsére nem sok élményem van. A posztoperatív őrzőben nem is láttam Annácskát, csak az intenzíven, de az is épp elég szívszorító volt. Olyan bágyadt, fáradt volt (ami természetes)!

Aztán jött a gyors gyógyulás, és már otthon is voltunk! :-)

Gondoltam, ha lesz egy kis időm - ami mostanában igazán ritka -, leírom röviden, mi történt velünk a kórházban.

Kezdem az elején.

November 11-én épp Dunaújvárosból tartottunk haza, amikor megcsörrent a mobilom. A GOKI-ból hívtak, hogy 19-én mehetünk, mert műtik a kicsit. Emellett szóltak, hogy vigyünk egy székletvizsgálati eredményt is, mert az kell már 19-én. Képzelhetitek, mennyire megijedtem! Aztán beszéltem a gyerekorvossal, és egy tapasztalt anyukával is, Ritával, akik többé-kevésbé megnyugtattak. Az orvos megírta a beutalót, adott a mintavételhez eszközöket, stb. Ő is és Rita is elmondták, hogy először kivizsgálás lesz, ami kb. 2 nap, aztán jön csak a műtét.

A mintavétel miatt is idegeskedtem csöppet, mivel kiderült, hogy az eredmény minimum 1 hét alatt lesz meg. Végül nagyon kedvesek voltak a laborban, mert közvetlenül elküldték a leletet Gergőnek faxon, így már magunkal is tudtuk vinni 19-én a GOKI-ba.

Eljött a nap, és hát el kellett indulni. Győzködtem magam, hogy nincs más megoldás. Annácskának így lesz a legjobb.

Hamar felértünk Pestre, kb. egy óra alatt. Pontosan már nem is emlékszem, hogyan zajlott a felvételünk, mivel annyi mindenre kellett gyorsan figyelni. A nővérke elmondta a szabályokat, megkezdődtek a vizsgálatok, intézni kellett az anyaszállót, stb. Néhány dolog azért megmaradt. A nővérke jól leszúrt, hogy miért eszik az Anna 2 óránként. Egy jó fél órás hegyibeszéd keretében ismertette, hogyan kellene csinálnom. Azt hiszem, igaza volt. Persze kérdezte, hogy ezt miért nem a védőnő mondta le nekem, amire elmondtam neki, hogy speciel a védőnőt nem láttam már 3 hónapja. Kipróbáltuk ezután Annával a 3-4 órás etetést, és azt hiszem, bevált. Hálás vagyok a nővérkének, hogy segített - még akkor is, ha nem volt túl kedves a stílusa.

Volt még más "incidens" is. Annácska például sikeresen összeismerkedett néhány betegtársával, köztük Koppánnyal is. De erről majd Gergő ír, mert ő volt ott annál a bizonyos cuppanós puszinál.

Nagyon féltem a vérvételtől, de ismét csak a nővérkéket tudom dícsérni. A korábbi kromoszómavizsgálatos kínzás helyett nagyon finoman bántak a kicsivel. Sírt ugyan - messziről is hallottam az "ajajajokat" -, de mire kihozták hozzám, már nem volt semmi gond.

Hamar eltelt az első nap. Borzalmas volt, hogy éjszaka nem lehettem a közelében, de olyan fáradt voltam, hogy hamar el is aludtam. A szbatársnőm, Hajni is nagyon kedves volt. Kiderült, hogy az ő három hónapos kislányát, Jázmint is aznap fogják műteni, mint az Annácskát.

Másnap amint lehetett, rohantam fel a kicsihez a másodikra. Minden rendben volt vele. Végeztek még néhány vizsgálatot, majd délután azt mondta az orvos, hogy akár haza is mehetünk. Beszéltem előbb az altatóorvossal és a sebésszel is, aztán 4 óra felé el is indultunk haza. Vasárnap kora délutánra vártak minket vissza, mivel hétfő reggelre volt kiírva Anna műtétre.

A hazaút sem volt hosszú, a picúr érdekes módon nem aludta végig.

Otthon aztán várt a nagy "meglepetés". Az ajtók tárva nyitva, a bejárati ajtó vandál módon betörve. Kiraboltak minket.

Az alkalomhoz illő ruhában (igazi nő) várta a Télapót Anna, aki meg is jött (köszönet Daruszentmiklós Önkormányzatának). Persze a műtét miatt nem jött be Anna szobájába (igen, már a saját szobájába költözött), de az ajándékot átadta, aminek a kisasszony láthatóan nagyon örült. Nincs szebb ajándék, mint egy csörgő zacskó!

Nagy meglepetésre tegnap hazaengedték Annácskát.

Hihetetlen, milyen gyorsan felépült! Biztosan segített az is, hogy olyan sokan gondoltak ránk, szorítottak neki.

Köszönjük!

23-án, hétfőn volt Anna műtéte. Az orvosok szerint nagyon jól sikerült, csak 34 percig állt a szíve, és elsőre újraindult. Utána két napig a posztoperatív őrzőben feküdt, majd szerdán levitték egy emelettel lejjebb az intenzívre.

Itt végre én is meglátogathattam, sőt, meg is etethettem. Annácska még elég kába volt, és nagyon fáradt, ami nem is csoda. Egy ekkora műtét után sokat kell regenerálni a testnek, most ez a legfontosabb.

Viszont szombaton lekerült még egy emelettel lejebb, a fekvőbeteg osztályra, ahol már anya egész nap vele lehet. Vasárnap így én is több időt tölhettem Annával, kétszer is megetettem, segítettem a fürdetésben is. Most már sokkal jobb állapotban volt kislányunk, izgett-mozgott, a lábait is emelgette, úgy néz ki, szépen halad a gyógyulás útján.

Ma, azaz hétfőn, remélhetőleg kiveszik a varratokat, meg drótokat, és nemsokára haza is jöhetnek a lányok.

Már nagyon várom őket!

Pénteken a kórházból érkzetünk haza, ahol a műtét előtti kivizsgálások voltak, amikor kellemetlen meglepetés várt. Az ajtó tárva-nyitva, szétbarmolva, a vakolat is lehullott egy jó részen: betörők jártak a lakásunkban!

Nem elég, hogy a műtét miatt idegeskedünk! Köszönjük ezennel is a rabló-bácsiknak! :-(

Persze most már beszereltem egy-két riasztót, meg hevederzár, meg mozgásérzékelő lámpa, de hát eső után köpönyeg...

A feleségem eddig az én nicknevemen blogolt, ami kissé zavart, mert ha hozzá akartam szólni, jeleznem kellett, hogy most ez tényleg én vagyok. :-)

Aztán ma vettem észre, hogy egy felhasználóhoz több becenév is tartozhat, így ezentúl Anna-anyu az Erethiel néven fog blogolni, az Orkogo meg megmarad nekem. :-)

Ma kaptam a telefont, hogy Annácskával november 19-én kell befeküdnünk a kórházba. Remélem, 3 hét, és vége lesz a rémálomnak! Karácsonyra már itthon lehetünk!

Annácskát is elérte az őszi fáradtság. A nedves, nyirkos idő miatt sokat alszik. Ám ilyenkor is nagyon nagyon édes!

A hét végén meglátogattuk Klárit, Gábort és Attilát.

A két kicsi hamar összeismerkedett egymással - az apukák segítségével.

És mintha Allan Peasetől tanulták volna, elkezdtek kommunikálni. Annácska beszélgetni próbált, mire Attila furcsán nézett rá, majd elkezdett sírni.

Hát, ilyen rámenős a mi kis Annánk!

Annácskának nagyon ízlett a sült tök. A ruhájának kevésbé.

Zoécska nagyon beteg.

Folyton rá gondolok, imádkozom érte. Kérek mindenkit, hogy tegye ugyanezt!

Küldjünk neki és a szüleinek, Xéninek és Petinek pozitív energiát!

Köszönöm!

(Vasárnap kihasználtuk a szép őszi időt, és hogy volt pár szabad percünk, és elmentünk kirándulni a kert mögött lévő kis erdőbe):

A kis tündérlány felöltötte szép fehér és rózsaszín ruháját, beszállt a kényelmes hintójába, és elindult a zöldellő rengeteg felé. A hintót két elszánt és erős óriás kísérte. Ragyogott az őszi nap, tündöklően kék volt az ég, csicseregtek a madarak, és friss szellő fújdogált.

Ám a tündér lánykának nem volt könnyű dolga. Át kellett kelnie a palotát övező sűrű bozóton, amit egy gonosz boszorka állított akadályul neki. Szerencsére a kis tündér segítőtársai hosszú lépteikkel, erős karjukkal, éles fegyvereikkel megtisztították az utat előtte. A bozótos után kopár, rögös földeken vezett át a lányka útja. Nehéz volt az előre jutás, ám a kék égen cammogó fehér fellegek látványa, és a puha, hosszú fűszálak simítása mosolyt fakasztott az ajkán, és elfeledtette vele a nehézségeket.

A rögös földeken, két folyón és egy széles országúton átkelve a tündér végül elérte az erdőt. Ott felragyogott kicsi szeme, és nem győzött betelni a fák színes leveleinek látványával, susogásával.

A hosszú út, és végül a nagy öröm annyira kifárasztotta a kis tündért, hogy elnyomta őt az álom. Két hű kísérője kerestek hát egy napos, meleg mezőt, ahol a puha füvön a tündér lány kényelmesen elnyújtozhatott. Álmát éberen őrizte a két óriás.

Egy fertály óra múlva a kicsi tündér felébredt. Ekkora már a hosszú hajú kísérője elővarázsolta a magukkal hozott táskából a finom elemorzsiát, így jó ízűen falatozni kezdtek. Hideg forrásvízzel öblítették le a finom falatokat, majd újabb pihenő következett. A kis tündér ismét megcsodálta a fákat, és hogy jobban lásson, felmászott a magasabb, rövid hajú óriásra.

Mikor felért a vállára, az eddig látott leggyönyörűbb látvány tárult elé. A fák koronája a feje fölé magasodott, alant zizegve hullámzott a még zöld fű, madarak csicseregtek a fák ágain, és a kék ég ragyogása tükröződött a kislány szemében.

Annácska először evett krumplit múlt szombaton. Azt hiszem, ízlett neki.

Sermo és Sil igazán szép cicák lettek, és nagyon tudják, hol jó lenni:

A Picúr ilyen, amikor alszik...

... és ilyen, amikor nem.

Itt épp csak 3 játék - a halacska, a zsepi és a lógós-csörgö bohóc - volt a kezében.

Imre papa (is) nagyon szereti Annácskát, ...

... és sokat huncutkodnak együtt.

Mert ugyebár egy étteremben nem illik az asztalra ülni! Na jó! Annácskának még ezt is el lehet nézni, hiszen olyan aranyos, amikor nevet!

Kb. egy hete kipróbáltuk a kicsivel az almapépet.

Először csak nyammogott rajta, szinte észre sem vette, hogy valami van a szájában. Azután magához ragadta az irányítást, nomeg a kiskanalat:

Megjegyzem, nagyon ügyesen bánt a kiskanállal. Nem hiába, ismeri már - sajnos (ezzel szoktuk beadni neki a gyógyszert is).

A nyammogás végülis nem volt egészen sikeres, mivel Csöppem szép kis gombócokat formált a pépből, majd egymás után kigörgette a szája szélésre.

Annácska nemrég rájött, hogy apának (és anyának is) van szája...

... bár a szájakba való nyúlkálás nem mindig "sima" ügy. Főként, ha apa nem borotválkozik meg előtte.

Ezen a képen olyan győnyörű, mint egy tündér hercegnő! (És egy kicsit sem vagyok elfogult, ugye?)

Vasárnap délután jól esik egy kis ejtőzés, tévézés, főként ha ezt apával csinálhatjuk, épp focimeccs van, és némi itóka is kerül a pociba.

Egyik délután Annácska nagyon nyűgös volt. Folyton nyögdécselt, sírdogált. Először nem tudtam, hogyan vigasztaljam meg, aztán kitaláltam, hogy ha már úgyis jön a tél, válogassuk ki együtt a meleg ruhákat. Ez bevált; a csöpp élvezettel nézegettek, tapogatta és - hát igen - majszolgatta a ruhákat.

Az új pufis mellényben nem olyan a picúr, mint Kenny?